október 13, 2018

Magánórák

MAGÁNÓRÁK

SZEMÉLYRE SZABOTT TÁNC TRÉNING NŐK / FÉRFIAK ÉS PÁROK SZÁMÁRA KYRÁVAL

Bemutatkoznék röviden illetve nézzük a tényeket:

– Mindenekelőtt egy szenvedélyes Nő vagyok, amit nagyon élvezek a táncban és az életemben is egyaránt, főleg, olyan partnerrel, aki mellett szárnyalhatok, mert az csodálatos érzés.

– Csoportos óráimon főként Lady’s Style stílusokat tanítok, mert legfőbb célom, hogy tovább adjam minden Nő számára, akik nyitottak és önmaguk felé igényesek, hogy az egyik legfontosabb dolog a Társastáncokban / Páros táncok közben, hogy a Nők Nőiesek, a Férfiak pedig Férfiasak legyenek, így leszünk „Társai” egymásnak és így alakul ki az igazi TÁNCÉLMÉNY, amiért táncolunk, hiszen megéljük Önmagunkat minden porcikánkban és közben Egymásért vagyunk, vagyis ez lenne a cél… 😉

– Tánctanárként a hivatásomban „Semleges” szerepet töltök be, azaz feladatom, hogy Nőknek és Férfiaknak egyaránt segíteni tudjak

– Több, mint 25 éve táncolok egyedül és csoportban, 16 éve tanítok Hölgyeket / Urakat és Párokat egyaránt, így rengeteg tapasztalat van mögöttem, melyeket folyamatosan hasznosítok, fejlesztek.

– Többféle Táncos ill. Tánctanári végzettségem van, mely számomra azt jelenti, hogy a Női & Férfi oldalról is fontosnak tartom az általam tanított illetve tanult táncok széleskörű, magas minőségű tudását és ezért a mai napig képzem magam itthon és külföldön is egyaránt, főleg, ha új stílusról van szó. Ez jelenti számomra a Hitelességet!

Mindenki máshogyan tanít, mást tart fontosnak az óráin a tanításban.
Számomra a legfontosabb a Magas minőség és az Alapok, mert mindennek ez lesz a mozgatórugója, persze kellemes hangulatban a számomra egyik legkedvesebb helyszínen a Belvárosi Tánciskolámban, a TREASURE BOX-ban!

Mire számíthattok?

a választott stílus technikai Alapjainak minőségi átadása
Izolációs technikák, ismerkedjünk meg a testünkkel 😉
a test tudatos koordinációjának fejlesztése, mely Nőknél és a Férfiaknál is nagyon fontos
– helyes testtartás
Súlypont áthelyezés – Weight transfer
Zeneiség Musicality
Vezetés -Követés technikai alapok
Improvizációs készség kialakítása – mert hiába a sok figura, ha nem „szabadon, a zenében” táncolsz
Kreativitás fejlesztés – „Style”, azaz hogyan legyél Egyedi

és ami talán a legfontosabb: Önmagatok megismerése, Önbizalom – Magabiztosság növelés, személyes tréning.


A Tematikus anyagom egyéni és azt gondolom egyedi is, hiszen egyáltalán nem Figura alapú, a cél a választott stílus Alapjainak minőségi átadása, később az Improvizációs készség és egyéni Kreativitás kialakítása / fejlesztése a Zenében és a Táncban egyaránt.

Hölgyeim és Uraim, itt a lehetőség, hogy próbára tegyétek Magatokat és akár Engem is … 🙂 , ezekben a technikákban vagy már meglévő tudásotokban fejlődjetek illetve akár Új stílust is tanuljatok.

Jelentkezés: info@kyradance.com


ill. a Kyra Tánc Stúdió & Treasure Box Facebook oldalán üzenetben!

Szeretettel várom Mindenkit!